Óévi emlékek, újévi fogadalmak

Nagyon vártam, hogy újra írjak egy bejegyzést, amiben legfőképp magamnak összegezhetem, hogy mi is történt az elmúlt 365 napban. Napok óta gyűjtöm a gondolatokat, az emlékeket, a fontos eseményeket, amikből nagyon sokat sikerült összeszedni ebben az egy évben. 2013 számomra több volt, mint csodás, felülmúlta a vágyaimat és hihetetlen erőt adott a következő 5-6 évtizedre! Pár héttel ezelőtt ünnepeltem a 22. születésnapom.  Tavaly – és mint minden évben -  mikor elfújtam a gyertyáimat kívántam valamit és a mostani tortánál jutott eszembe, hogy teljesült. Nagyon hiszek a sorsban, hiszem, hogy minden, ami történik az nem véletlen, hiszem, hogy akiket megismerek, fontos szerepet töltenek be az életemben és ha az ember jó úton jár, akkor minden kocka a helyére kerül.  Nem tudom a receptet, mitől lesz az ember szerencsés, de minden csak hozzáállás kérdése. Az év során megismertem olyan sikeres és pozitív nőket, akik rettentő jó példát állítottak elém, rengeteg erőt adva a szemléletmódjukkal. Nem szeretnék hatalmas bölcsességeket, idézeteket vagy tanulmányokat boncolgatni, csupán a mindennapjaimon és a gondolataimon keresztül bemutatni azt, hogy ha valamit szeretne az ember és minden erejével koncentrál a kívánságára, akkor képes rá. Nem szabad siránkozni, keseregni és energiavámpírként rátelepedni másokra. Ha mindenki csak a saját háza körül sepregetne és mutatna pozitív példát, elég erőt adna a környezetének ahhoz, hogy ők is hasonlóképp cselekedjenek.

Tavaly álmodtam egy nagyot és márkát alapítottam, nem volt nagy tervem, hatalmas vágyam, csupán hobbiként indult az egész. Mára ez tölti ki a gondolataimat, szeretem a munkám és alázattal teszem, amit tennem kell. A sors – ha van ilyen – folyamatosan az életembe küldi az angyalkáit, Petit, Ádámot és Bencét, akik segítségével született meg a tökéletes weboldalam vagy Orát, aki tudja minden gondolatom a képekkel kapcsolatban, a barátnőimet Evelint, Zsanit és Krisztát, akik segítségével nem lennének csodálatos kampányképeim, Lilit, aki a modellkedés után az angoltanárom lett, Zsófit és Edinát, akik nemcsak a jobb kezeim, hanem a legjobb társak a mindennapokban, a három Lillát, akik nélkül nem lennének tökéletes címkéim, Rékát, aki mutatja az utat, hogy milyen feleség szeretnék lenni, Melindát, aki szintén irányt ad, hogy merre is kell menni.

1454947_553423974741683_403782223_n

Sajnálom, hogy sokan annyit látnak a világból, hogy önző és szemét emberekkel van tele, talán ők nem nyitják ki a szemüket eléggé, és nem látnak tovább az orruknál, hogy igen is létezik önzetlenség, van még a világban pozitivizmus, vannak igaz barátok és társak. Természetesen az én életemben is jelen vannak az energiavámpírok, a bunkó vásárlók, az érdek emberek, akik a hátamon próbálnak felkapaszkodni, de nem bánom! Jó rajtuk egyet mosolyogni este, zuhanyzás közben és tovább gondolni a saját holnapom.  Talán ők mutatják a legjobb példát, hogy milyen ne legyek soha.
Megismertem nagyon sok kedves megrendelőt, akik nap, mint nap az életembe nyertek betekintést az által, hogy a showroom a lakásomon üzemelt. Nagyon jó érzés volt beszélgetni velük, megismeri a gondolataikat és rájönni, hogy mennyi csodás nő létezik, visszavárni őket egy kávéra és többet adni nekik, mint egy táska. Láttak boldogan, vidáman és találkoztak velem ha épp rossz napom volt, azonban a félelmeim ellenére bátorítást és kedvességet kaptam tőlük, amit ezúton is nagyon szépen köszönök. Része lehetek a mindennapjaiknak, még ha csak egy használati tárgy segítségével is, ami nagyon sokat jelent nekem.

vásárlók

Most fejeztem be a tanulmányaimat, de azt kell, hogy mondjam, hiába bármilyen diploma, hiába bármilyen marketing vagy üzleti terv, a legnagyobb és legjobb tudást csak is az élet és a gyakorlat adja. Boldog vagyok, hogy ennyit tapasztaltam, hogy a saját gyakornokomként, a hibákat is megélve, tudást szereztem a jövőre nézve és újult erővel vághatok bele a következő évbe. Januártól egy csodálatos üzletbe költözünk, ahol személyesen is meglehet nézni, tapogatni és persze vásárolni is a táskákat, termékeket – minden infót hamarosan közlünk -, februárban pedig jön az új kollekció, amire épp most ittam egy pohár pezsgőt, hogy végre elkészült. Az év utolsó napjait járjuk, szuper év volt, jöhet a következő! :)

Vigyetek egy kis rendszert a mindennapjaitokba, mosolyogjatok amikor csak lehet és lássátok meg az élet apró örömeit is, ezáltal szebb lesz az új év!

Mindenkinek kívánok nagyon boldog és sikeres, szeretettel teli új évet!